A nemzetiségi hovatartozás és az anyanyelv bevallásának összefüggései

A népszámlálások anyanyelvi és nemzetiségi adatainak elemzéséből, összefüggéseik vizsgálatából sokrétű, és főleg sokszintű (országos, regionális, települési) következtetések vonhatók le. A két kategória egymáshoz való viszonyának statisztikai értelmezéséhez elöljáróban fontos megjegyezni, hogy a Kárpát-medence magyarlakta térségein belül a tömbterületeket általában anyanyelvi többlet, míg a szórványterületeket nemzetiségi többlet jellemzi. Ezzel szemben a szlovákiai magyarok körében jelentős anyanyelvi többlet figyelhető meg minden térségben. E jelenség mögött leginkább az húzódhat, hogy – történeti, társadalmi és politikai okok miatt – Szlovákiában a „nemzeti hovatartozás kategóriája sokkal erősebb politikai konnotáció hordozója, mint az anyanyelv” (Gyurgyík), amelyben a történeti traumák, Szlovákia nemzetiesítő politikái, illetve a Kárpát-medencében az egyik leginkább aszimmetrikus többség-kisebbség viszony is közrejátszhatnak. Mindennek egyenes következménye, hogy a szlovákiai kisebbségeket, még a nyelvileg jelentős részben asszimilálódott cigányságot is anyanyelvi többlet jellemzi. Ettől függetlenül Szlovákiában is fontos információkat árul el ez a mutató: míg a Kárpát-medence többi régiójában a szórványterületeket nemzetiségi többlet jellemzi, addig a szlovákiai magyar szórványban is megfigyelhető a két kategória eltávolodása, csak éppen jelentős anyanyelvi többletet eredményezve.

A szlovákiai magyarok esetében anyanyelv és nemzetiség hányadosa (a továbbiakban AN-index; amely a 100 magyar anyanyelvűre jutó magyar nemzetiségűek számát mutatja) az elmúlt évtizedekben viszonylag állandó volt: a 2001–2011-es időszak enyhe növekedése után 2021-ig csökkent az AN-index értéke, így napjainkban a magyar anyanyelvűek száma közel 10%-kal haladja meg a magyar nemzetiségűekét (a második helyen magyar nemzetiséget jelölőket nem idevéve).

Az indexet vizsgálva a legfeltűnőbb különbség a nyugati és keleti magyar településterület között bontakozik ki, melyek határát – önkényesen, de a megyehatárok figyelembe vételével – a Lévai és Nagykürtösi járások határán jelöltük ki. Az így lehatárolt nyugati járásokban az AN-index értéke 105, míg keleten 119. A korábbi népszámlálások alkalmával tömb-szórvány bontásban is jelentős volt a különbség; 2001-ben még a legnagyobb különbséget mutató Kassa és Kassa-környék mellett a Nyitrai járásban és Pozsonyban, tehát a más indikátorok alapján is szórványnak mutatkozó térségekben volt a legmagasabb e mutató értéke. Ehhez képest napjainkra utóbbi kettő már átlagos, vagy átlag alatti értékekkel jellemezhető, azaz feltételezhetjük, hogy az AN-index immár nem alkalmas maradéktalanul az asszimiláció nyomon követésére, hiszen három fő kombináció (magyar anyanyelvű és magyar nemzetiségűek; magyar anyanyelvű és egyéb nemzetiségűek, illetve magyar nemzetiségű és egyéb anyanyelvűek ) nagyságának eredőjét adja, és ezek egymáshoz viszonyított dinamikáját adott esetben nem tükrözi.

Érdemes tehát emellett megvizsgálni az eltérő (első) nemzetiséget és anyanyelvet vallók (a továbbiakban: többes kötődésűek) számának és arányának alakulását. Bár a szlovákiai magyar népesség száma folyamatosan csökken, a magyar többes kötődésűek száma 2001 óta lényegében változatlan, 78 és 80 ezer között mozog, amiből egyenesen következik, hogy egyre nagyobb hányadát adják a legalább egy kategória szerint magát magyarnak valló népességnek.

Területi mintázatuk azt mutatja, amit 2001-ben még az AN-index is mutatott, hogy a szórványban a legmagasabb a koncentrációjuk: Kassán, Pozsonyban, a Kassa-környéki járásban a magyar kötődésűek harmada eltérő anyanyelvet és nemzetiséget deklarált, de a Szenci és Rozsnyói járásokban is elérik az egynegyedes arányt. Ezzel szemben a tömbben (Dunaszerdahely, Komárom, Érsekújvár) arányuk 10% körüli, és 2011-hez képest még csökkent is ez az arány. A tömb-szórvány törésvonalon kívül a többes kötődésűek esetében is megfigyelhető az AN-indexnél már vázolt kettősség nyugat (többes kötődésűek aránya 13%) és kelet (23%) között. A területi mintázat hasonló akkor is, ha a többes kötődésűeket a 2. nemzetiséget vallók beszámításával vizsgáljuk, a fő különbséget az jelenti, hogy ekkor nagyobb súllyal jelenik meg a magyar nyelvű cigányság, így a keleti járásokban magasabb értékek rajzolódnak ki.

Az eltérő anyanyelvet és nemzetiséget vallókon belül érdemes megvizsgálni, hogy voltaképpen kik, milyen kötődésűek alkotják e csoportot, másképpen megfogalmazva kíváncsiak vagyunk a magyarok interetnikus kapcsolatainak irányaira. Teljes összhangban Szlovákia etnikai térszerkezetével kirajzolódik, hogy nyugaton (ezúttal kiegészülve a Nagykürtösi járással), illetve Kassán a többes kötődésűek 92–99%-a a magyar mellett szlovák identitáskategóriát jelölt meg. A keleti járásokban ez az arány alacsonyabb (58–90%), és jól kirajzolódnak azon térségek, ahol a magyar anyanyelvű cigányok aránya magas (sorrendben: Rimaszombati, Nagymihályi, Losonci, Nagyrőcei és kisebb mértékben a Rozsnyói járás). Ezen járásokban a magyar anyanyelvűek között második nemzetiségként roma nemzetiséget vallók aránya 40% feletti.

A többes kötődésű magyar népességen belül fontos kérdés még, hogy anyanyelv vagy nemzetiség szerint kapcsolódnak-e a magyarsághoz. Országos szinten az látszik, hogy a háromnegyedük anyanyelv szerint sorolta magát a magyarsághoz, de ismét feltűnő a nyugati (68%) és a keleti (83%) járások közötti különbség.

Mindezek alapján kirajzolódik, hogy a szlovákiai magyarokat a vegyesség szempontjából egy markáns kettősség jellemzi. Nyugaton egy alacsonyabb szintű vegyesség jellemző, amit szinte teljesen a szlovák interetnikus reláció jelent. Ezzel szemben keleten a szlovák kötődések mellett (és nem helyett) közrejátszik a roma népesség is, ezáltal a magyar többes kötődésűek aránya is magasabb. És mivel utóbbi relációban túlnyomórészt a magyar anyanyelv roma nemzetiség a jellemző, ezért a keleti járásokban a magyar anyanyelvi kapcsolódás a jelentősebb. Azonban a különbséget nem csak a romák megléte jelenti. Ha a magyar anyanyelvű szlovák nemzetiségűeket a szlovák nemzetiségű magyar anyanyelvűekhez viszonyítjuk, akkor azt a meglepő eredményt kapjuk, hogy még ebben a kérdésben is szignifikáns a nyugat-keleti különbség. „Leegyszerűsítve”: míg nyugaton a magyar és szlovák kettős kötődésűek esetében tízből négyen nemzetiség szerint vallják magukat magyarnak, addig keleten csak ketten. Ráadásul a 2011-es népszámláláshoz képest ez jelentős növekedés (átlagosan 2-ről 3-ra).

Felmerül a kérdés, hogy mivel a fent vázolt jelenségek az idővel változnak, ez egy általános változás, vagy pedig korosztályonként eltérő mértékű? A nyugati járásokban az AN-indexnek nincsenek szignifikáns korcsoportos különbségei, bár a 60 év felettiek esetében az értéke egyre inkább az átlag fölé emelkedik. Ezzel szemben keleten fordított a helyzet: a 25 év alattiaknál markánsan átlag feletti az érték, onnantól folyamatosan csökken, hogy aztán 60 éves kortól ismét az átlag közelébe emelkedjen.

Mindezt alátámasztják a települési szintű vizsgálatok is. Az AN-index egyik legnagyobb előnye minden más módszerrel szemben, hogy települési szinten is elemezhető, ráadásul a települési szinten kisebb információvesztést jelent, hogy a mutató egy többirányú folyamat eredője. A magyar településterületre fókuszálva megállapítható, hogy míg Nyugat-Szlovákiában a tömbterületeket a két kategória viszonylag kiegyensúlyozott viszonya jellemzi, addig a nyelvhatár környékén a magyar nemzetiségűek többlete figyelhető meg, ami új jelenség Szlovákiában, 20 évvel korábban utóbbi területeken még jelentős anyanyelvi többlet volt megfigyelhető. A Nyitrai járásban a nemzetiségi többletű községek mellett még napjainkban is nagyobb számban találhatók olyan települések, ahol viszont jelentős az anyanyelvi többlet; ezek általában azok a falvak, ahol az előrehaladott asszimiláció következtében már csak az idősebbek vallanak magyar kötődést – döntően a nyelven keresztül. Mindez megerősíti azt a feltevést, hogy a fiatalabb generációknál a magyar nemzetiség vállalásának már nincs olyan erős politikai konnotációja, mint korábban volt.

Ezzel szemben Kelet-Szlovákiában komplett térségek rajzolódnak ki, ahol a magyar anyanyelvi kötődés mértéke jelentősen meghaladja a nemzetiségit. Ezek azonban nem csak a magyar nyelvű cigányság által nagy arányban lakott térségek, amilyen például Gömör. A Nagykürtösi és a Kassa-környéki járás jelentős részén is ez a jellemző, döntően magyar-szlovák relációban, csakúgy, mint a Tőketerebesi és Nagymihályi járás nyelvhatármenti községeiben.

A regionális különbségektől függetlenül azonban megállapítható, hogy települési szinten a legfontosabb tagoló tényező a tömb-szórvány kettősséghez is illeszkedő jellemző, a magyarok települési aránya. Minél magasabb a magyarok helyi aránya, annál közelebb van egymáshoz anyanyelv és nemzetiség értéke, illetve minél kisebb a magyarok aránya, annál nagyobb a magyar anyanyelvűek többlete. Ezen összefüggés az elmúlt 20 évben valamelyest gyengült, de még 2021-ben is egyértelműnek tűnik.