HORIZONTUM
Közel öt év telt már el az Európai Unió 2021-2027-es költségvetési ciklusából, ami alatt az egyes tagállamok előre meghatározott módon költhetik el forrásokat a különböző infrastrukturális és gazdasági fejlesztésekre. Noha Szlovákiának 12.6 milliárd euró áll a rendelkezésére a jelenlegi ciklusban, a szlovák kormányok mindeddig az összeg mindössze 17.2 százalékát, 2.7 milliárd eurót tudtak csak felhasználni a rendelkezésre álló keretből. Az uniós szinten is elmaradó forrásfelhasználás ráadásul hatványozottan sújtja a déli, magyarlakta területeket, ami a regionális egyenlőtlenségeket is tovább mélyíti.
2021-2027-es pénzügyi ciklus áttekintése:
A jelenlegi költségvetési ciklusban Szlovákia összesen € 12,593,734,933 forrás felhasználására jogosult. Ezeket a következő alapokból tudja kimeríteni:
A forrásokat az alábbi programok keretén belül lehet felhasználni:
Az előző ciklusokhoz hasonlóan azonban Szlovákia eddig a jelenlegi költségvetési keretből is csupán korlátozottan tudta felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat.
A fenti ábrán jól látszik, hogy 2026 márciusáig csupán a rendelkezésre álló források mindössze 17.2 százalékát sikerült érdemben elköltenie az országnak, miközben a támogatott projektek aránya alig éri el a 62 százalékot. Bár az ábra alapján a források felhasználása az utóbbi hónapokban valamelyest ennek ellenére felgyorsult - és kis mértékben arányosabb is a korábbi költségvetési ciklushoz képest - , az országnak a Program Szlovákia keretében tett 2025-ös vállalásait így is csak nehézségek árán sikerült teljesítenie. Az uniós források lehívásának hirtelen növekedése ráadásul a már előző ciklusban is tapasztalt rossz forrásfelhasználást is tovább gerjeszti, aminek már eddig is számos okát lehetett megnevezni.
Az elhibázott forrásfelhasználás okai:
A rossz forrásfelhasználás okai között egyértelműen komoly szerepet játszik, hogy a finanszírozásra jogosult szervezetek gyakran elakadnak a bonyolult szabályozási és pályázati eljárásokban.
A túlzott bürokrácia és túl komplikált pályázati rendszerek miatt, a projektek előkészítése és jóváhagyása így túlságosan is időigényes, ami a kifizetések lassú ütemezése mellett, a források valós gazdasági hatását is csökkenti. Egy nagyobb, megyei szintű projekt esetében például a pályázati ciklus alapvetően csak 6 lépcsőn keresztül tud csak megvalósulni:
Projekt benyújtása és adminisztratív értékelés - a pályázó feladatát már ebben a szakaszban megnehezíti, hogy a pályázathoz benyújtandó dokumentumok között több felesleges, formális melléklet van, amik többsége nyilvánosan elérhető, mégis újra és újra be kell azokat nyújtani (cégkivonat, tulajdoni lapok stb.) Az adminisztráció kb. 2-4 hónapot vesz igénybe
Szakmai értékelés - a független értékelők újabb nyilatkozatokat, dokumentumokat kérhetnek, ez a szakasz többnyire 3-4 hónapig tart.
Előkészítő szakasz - műszaki dokumentáció, költségbecslés, ami további 2-4 hónapot vehet igénybe.
Támogatási szerződés megkötése - A több oldalas szerződés gyakran a valóságtól elrugaszkodó bürokratikus kötöttségekkel van tele, ami amellett, hogy megnehezíti a megvalósítást, ráadásul több hivatalos szervvel is szignóztatni kell.
Közbeszerzés - Szigorúan szabályozott, a szabályok azonban sokszor ellentmondanak egymásnak. Mire ebbe a szakaszba ér a projekt, a benyújtáskor megszabott árak már sokszor teljesen elavultak (jellemzően 1.5 év már eltelt a beadástól) és emiatt a jóváhagyott költséget meghaladja a tényleges költség. Emiatt a kedvezményezettnek saját maga kell, hogy finanszírozza a különbözetet, ami sok esetben nem megoldható.
Szerződéskötés a kivitelezőkkel - Ebben a szakaszban már akár 1.5-2 év is eltelhet a pályázat benyújtásától, de még semmi kézzelfogható nem történt. Ekkorra már szinte az összes előzetes költség elavult, valamint rosszabb esetben a terveken is módosítani kell.
Az ehhez társuló gyenge intézményrendszer, valamint a „Pozsony központúságból” fakadó koordinációhiány ráadásul tovább nehezíti a források felhasználását, ami egyben az amúgy sem gyors folyamatot még inkább lelassítja.
Emellett a forráselosztási mechanizmusok a területi egyenlőtlenségeket sem képesek megfelelően kezelni, így például a déli és délkeleti régiók rendre hátrányból indulnak az egyes pályázatokon. Az ehhez társuló politikai marginalizáció, valamint az érdekképviselet és sok esetben a pályázati projekt lebonyolításához vagy benyújtásához szükséges szaktudás hiánya pedig tovább nehezíti a magyarlakta területeken szükséges infrastrukturális és gazdasági fejlesztések megvalósítását. Ennek következtében a déli régiók forrásfelhasználása tartósan elmarad az országos átlagtól, ami tovább növeli a szlovák és magyarlakta területek közötti gazdasági különbségeket.
Mindez azt mutatja, hogy az uniós források lehívásának alacsony szintje nem csupán adminisztratív vagy intézményi probléma, hanem mélyebb, strukturális következményekkel jár. A lassú és egyenetlen pénzfelhasználás ugyanis nemcsak országos szinten fékezi a fejlesztéseket, hanem különösen sújtja azokat a térségeket, ahol eleve gyengébb a gazdasági teljesítmény és korlátozottabbak a helyi kapacitások.
Összegzés
Szlovákia tehát hosszú évek óta képtelen valódi áttörést elérni az Európai Unió forrásainak hatékony felhasználásában. Bár a korábbi pénzügyi ciklusok végére sikerült lehívni a rendelkezésre álló keretek jelentős részét, a támogatások időbeni elköltése, az eljárások bonyolultsága és a centralizált döntéshozatal továbbra is komoly akadályai a tartalmi fejlesztések megvalósításának. A jelenlegi, 2021–2027-es időszak első négy évének adatai ráadásul azt mutatják, hogy az ország ismét késésben van a költségvetési pénzek lehívása terén, ami amellett, hogy több beruházás megvalósítását is veszélyezteti, akár jelentős forrásvesztést is eredményezhet.
Noha a problémák egy része országos szinten jelentkezik, a regionális különbségek tovább mélyítik a helyzetet. A déli és délkeleti régiók számára a jelenlegi pályázati környezet túlzottan bonyolult, forrásigényes és nem illeszkedik a helyi viszonyokhoz sem. Az ehhez párosuló komplex indikátorrendszer, a túlcentralizált döntéshozatal, az alacsony szakmai kapacitás, valamint a finanszírozási nehézségek pedig mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a térségek többnyire kimaradnak a fejlődési lehetőségekből.
A hatékonyabb forráslehíváshoz tehát elengedhetetlen egy olyan fejlesztéspolitikai rendszer kialakítása, amely valóban figyelembe veszi a térségek valós adottságait és kapacitásait. Az ehhez kapcsolódó stabil szakmai háttér, az átláthatóbb döntéshozatal és a helyi szereplők bevonása olyan működési keretet teremtene, amely lehetővé teszi a források célzottabb és eredményesebb felhasználását. Mindez pedig vélhetően azt is elősegítené, hogy Szlovákia – különösen a déli és délkeleti régiók – ne csupán papíron, hanem a gyakorlatban is olyan módon használják fel az EU-s támogatásokat, hogy azok mérhető gazdasági és társadalmi értéket teremtsenek.